Házi gyógyméz

CIMG5503A szünidő második részét a gyermekeim betegen töltötték. Először egy kis torokfájás, láz, gyengeség, orrfolyás, fülfájás, szóval, mindenféle volt, most éppen a köhögős fázisban vagyunk. Remélem, lassan a gyógyulási szakaszba érnek.

Holnap kezdődne az iskola, de még nem tudnak menni. Fő a pozitív gondolkodás: hamarosan meggyógyulva, teljes erőnlétben … várjuk a bárányhimlőt, ami körülöttünk már mindenkit elért:) Úgy a Mikulás környékére saccoltuk, de valahogyan kimaradtunk az akkori körből. Tényleg nem szeretnénk legyengülve bekapni a varicellát, úgyhogy próbálunk erősödni.

No, de ne szaladjunk annyira előre az időben, íme egy kedvenc bevált házi recept torokfájás, gyulladás, hurutos köhögés ellen:

Házi gyógyméz:

Hozzávalók:

  • 4 evőkanál termelői méz
  • 2 kiskanál kurkuma (többek között gyulladáscsökkentő hatás)
  • 2 kiskanál szárított gyömbér (többek között nyálkamentesítő hatás)
  • 40 csepp propolisz tinktúra

A propolisztinktúrát egy kevéske mézzel kikeverem, és meleg helyen tartom egy rövid ideig, pl fűtőtest mellett, hogy az alkohol nagy része elpárologjon belőle.

A mézet összekeverem a fűszerekkel, majd a propolisztinktúrát is hozzáadom.

Adagolás:

napi 3×1 kiskanálnyi

 

 

 

 

A propolisz

CIMG5507

A propolisz egyike a természetes eredetű antibiotikumoknak,mely a növény- és állatvilág egyik közös értékes terméke, ezért igyekszem mindig tartani a házi patikánkban.

A méhszuroknak is nevezett propoliszt a méhek levélrügyeinek gyantájából gyűjtik ( jegenye-, fűz-, nyír-, gesztenye-, fenyő-, valamint gyümölcsfákról és virágokról). Ebből a gyantából és a méhek által termelt emésztőfolyadékból állítják elő a propoliszt, mely ahogyan a neve is utal erre, megvédi a méhek “városát” a fertőzésektől, baktériumoktól. (Propolisz ( gör.) jelentése:” a város előtt”). Ezt a kezdetben ragacsos, később megszilárduló anyag, melyet a kaptár repedéseinek betapasztására használnak. Az emésztőfolyadékjukban található enzimek képesek a növényi gyantából kioldani a gyógyhatású anyagokat, így jutnak (és általuk mi is) egy rendkívül értékes gyógyszerhez: a propoliszhoz.

 

A propolisznak több, mint 130 hatóanyaga van, melynek nagy részét a tudománynak ezidáig még nem sikerült azonosítania.

A propolisz főbb hatóanyagai:

– flavonok, flavonoidok (immunrendszer erősítése)

– szerves savak

– illóolajok

– virágpollenek (5%)

– ásványi anyagok, nyomelemek (kalcium, magnézium, réz, kobalt, nikkel, cink, szilícium, vanádium, titán)

– viasz

– vitaminok (B1, B2, B6, C, E)

 

Tudományos tények a propolisz gyógyhatásaival kapcsolatban:

– antibiotikus hatás, mellékhatás nélkül (kivéve a virágpor allergiásokat), nem alakul ki vele szemben rezisztencia

– aktiválja a csecsemőmirigyet

– sejtforradás elősegítő hatás (a sejtek anyagcseréjét és a sejtosztódás képességét növeli)

– gyulladáscsökkentő hatás (bőr és nyálkahártya megbetegedésekben is hatékony: emésztőrendszer, szájüregtől a végbélig, légzőszervek orrtól a tüdőig, húgyutak, nemi szervek betegségei, ízületi gyulladások)

– testi-mentális jólétet javít (geriátriai eredmények)

– anyagcserezavarok, keringési zavarok ellen is kiváló

 

Felhasználási területek:

– fül, orr, gégészeti problémák:

  • száj-, garat- és nyálkahártya gyulladások
  • megfázás
  • melléküreg gyulladások
  • mandulagyulladás
  • fülgyulladás (külsőleg)

– légutak betegségei:

  • szénanátha
  • köhögés
  • asztma
  • TBC kiegészítő terápia

– emésztőrendszeri megbetegedések:

  • fogínygyulladás
  • száj- és foghigiénia, kellemetlen lehelet
  • afta
  • parodontosis
  • szájpenész
  • fogfájás
  • fogfertőzés
  • foghúzás kezelése
  • gyomornyálkahártya gyulladás
  • gyomor- és nyombélfekély kezelés
  • epehólyag gyulladás, epefájdalom

– alhasi panaszok:

  • vese, húgyutak és húgyhólyag gyulladásai
  • prosztatamegbetegedések
  • hüvelyfertőzések
  • hüvelyi folyások

– bőrbetegségek

  • pikkelysömör
  • ajakherpesz
  • sugárzás okozta problémák
  • bőrszarusodás
  • furunkulusok
  • nehezen gyógyuló, gennyes sebek kezelése
  • szemölcs, bőrkeményedés, tyúkszem, hegek
  • pelenkakiütés

– sérülések esetén:

  • vágások fertőtlenítése
  • zúzódások
  • fagyások
  • égések, napégés

– anyagcserezavarokban

  • magas vérnyomás
  • magas vérlipid és koleszterinszintnél
  • keringési zavarok
  • arterioszklerózis

– immunrendszeri problémák:

  • légutak, a mandulák és a vizeletkiválasztó szerek visszatérő gyulladásai
  • általános immungyengeség
  • megfázások megelőzése

Leggyakrabban tinktúra formájában kapható. Adagolása: 15-20 csepp naponta kétszer.

Használata előtt célszerű meggyőződni, nem vagyunk-e rá allergiásak.

 

Forrás:

Petra Neumayer: Természetes antibiotikumok

Beszélgetések az önellátásról 2. (Ökovölgy könyvek, szerk: Kun András)

Játszósból egyedit

Téli lomtalanítást tartottam a lányok ruhásszekrényében. Előkerült pár foltos póló, ami elég csúnyán néz ki ahhoz, hogy kedvünkre kifesthessük. Fogtuk a kis textilfestő filceinket, és nekiálltunk kidekorálni őket. Ez egy többnapos projekt volt, de megérte. Íme az eredménye:

CIMG5482CIMG5483

 

Volt olyan, amire előrajzoltam a mintákat, ők meg kiszínezték:

CIMG5481CIMG5486

Nisa kissé bágyadt volt az első napon, mert hőemelkedése volt, de másnapra egészen kivirult. Nagyon tetszett az a színvilág, amivel dolgozott az előrajzolt mintán.

CIMG5475

CIMG5488

 

Ez egy tavalyi darab, az egyik kedvencem. Azok kedvéért, akik nem ismerik fel a szereplőket, a rajz Ardzsunát (Krisna egyik barátja) és feleségét, Szubadrát ábrázolja, az esküvőjükön:) Nisa alkotása, az előrajz is:)CIMG5477

Ruhatervek préselt falevelekből

CIMG5451Ruhatervező szakmámból kifolyólag, gyermekeimmel sokféle alapanyagból készítettünk már terveket tradicionális indiai öltözékekhez. Kifejezetten az Istent ábrázoló “murti- formákat” szeretjük öltöztetni, egyelőre csak papíron. Készítettünk már tortacsipkéből, a ceruzahegyezésnél keletkezett faforgácsból, papírmozaikból de lepke- és virágmatricákból is komplett öltözékeket. Ezek a gyakorlatok fejlesztik gyermekeim szépérzékét, kreativitását, játékosságát. Segítik őket abban, hogy ne ragadjanak le az anyagok hagyományos értelmezéseinél, legyenek bátrak és merészek újat gondolni, a megszokottól eltérőt. Így most az ősszel gyűjtött, lepréselt faleveleket vettük elő és értelmeztük újjá.

CIMG5446

Végre megjelent a ” Beszélgetések az önellátásról” című könyv 2. része!

CIMG5458Végre, már nagyon vártuk! Másfélszer vastagabb, mint első rész volt. Telis tele van érdekes témákkal az önfenntartáshoz kapcsolódó témakörökben. Dialógusos formája nagyon olvasmányossá teszi az egyébként igen sok információt magába foglaló művet. Szerzője Kun András kertészmérnök, aki a Krisna-völgyben tevékenykedő Ökovölgy Alapítvány tudományos vezetője. A riportalanyai pedig a különböző témakörökben gyakorlati tudással rendelkező szakemberek, vagy hobbisták (mint például jómagam:)).

 

Ajánlom e könyvet mindenki szíves figyelmébe, aki érdeklődik az önfenntartás bármely területe iránt, különös tekintettel a térrendezés, vegetáriánus táplálkozás, az egészséges életmód, a természetes anyagokkal való gyógyítás, a natúr tisztítószerek és kozmetikumok, a méhészkedés, tejfeldolgozás, az ökrös munkák, a hagyományos házépítés, a kemence építés, az energiaellátás és energiagazdálkodás, a botanika, a családi gazdaságok, a fenntartható gazdálkodás és természetvédelem témaköre iránt.

A könyv megrendelése illetve egyéb információ a következő linken elérhető: http://okovolgy.hu/beszelgetesek-az-onellatasrol-2-mar-megrendelheto/

Kotyvasztó-kör

Van nekünk egy kis szakkörünk, melynek a Kotyvasztókör nevet adtuk. Szerte Magyarországon híres, hiszen még Hajós András egyik műsorában is láthatóak voltunk:)

Szóval, időnként összejövünk, és tanulunk új dolgokat a háztartásunk zöldítésével, egészségünkkel kapcsolatban. Aztán azt ki-ki a lehetősége szerint saját otthonában, családjában alkalmazza.

Legutóbb egy kedves barátunk, a visnyeszéplaki ökofaluban élő Bódisné Gál Éva fitoterapeuta járt mifelénk, többek között azért, hogy meséljen nekünk a fitoterápiában szerzett tapasztalatairól. Beszélt nekünk a betegségek és azok hátterében keresendő mentális okok összefüggéseiről is. Kaptunk tőle sok szép receptet és trükköt különböző téli nyavalyákra, mint például a torokfájás és a nátha.

Hozott nekünk a gyógykészítményeiből is, sokféle tinktúra, gyógykenőcs, gyógynövény és ezüstvíz volt a tarsolyában.

CIMG5470

Köszönjük neki a sok hasznos tanácsot!

Szülinapra készülünk

Hamarosan itt a kisebbik lányom szülinapja. 4 éves lesz. Ennek alkalmából tervezünk egy kisebb zsúrt, amelyre meghívjuk a korosztályában lévő gyerekeket, és azok tesóit. Ilyenkor mindig készülünk egy kis ajándékkal, amivel megköszönjük a barátságukat, azt remélve, hogy továbbra is szeretetteljes kapcsolatban maradhatunk velük.

Idén papírból készítettünk koronákat, fejfedőket. Kaptunk egy csomó öntapadós strassz matricát, azt használjuk fel a díszítésnél. Ezenkívül filctollat, szalvétákból kivágott motívumokat, gumipántot és természetesen rajzlapot használtunk az elkészítésénél.

Íme néhány az elkészült darabok közül:

CIMG5382

A “koronamánia” minket is elkapott: annyira megtetszettek, hogy legszívesebben megtartottuk volna őket. De a “Gondviselés” elrendezése folytán kislányom 4 db koronát is kapott a szülinapjára, ajándékként:)

Szoknyácskák átalakítása

CIMG5445Úgy 3 éve lehetett, amikor megvarrtam e szoknyácskákat a két kislányomnak. Kombináltam bele sztreccs kordbársonyt és egy vékony pamutvásznat, ami olyan leheletvékony, hogy muszáj volt bélelni. Viszont annyira tetszett a szín- és formavilága, hogy a világ minden kincséért sem cseréltem volna le másra.

Szóval, akkor arra gondoltam, ha nagyobbacskák lesznek és kinövik hosszban, akkor csak egy-egy fodor hozzávarrásával bővítem majd, amíg csak lehet.

Nos, ezek a lányok mostanra igencsak kinőtték a szoknyákat, úgyhogy itt volt az ideje a hosszításnak.

Íme a végeredmény:

Ismét “Zöld háztartás” óra az iskolában

CIMG5131Megint volt Zöld háztartás óra a krisna-völgyi iskolában (itteni neve:gurukula). Ahogy már írtam is róla, minden hónapban tartok egy órát az alsósoknak és a felsősöknek is ebben a témakörben.

Mivel itt a tél (legalábbis a naptár ezt mondja:)), gondoltam hasznos lesz a gyermekek számára, valamilyen ajakápoló készítése, amivel el tudják kerülni a  várhatóan zord időjárás okozta “szájkicserepedést”.

Az alsósok a csokisat, a felsősök a mézes receptet választották ki a lehetőségek közül.

 

Ezekhez méhviaszt, olívaolajat, csokit illetve mézet használtunk, némi narancs és levendula illóolajjal. A fogyasztók elégedettségét mérő tesztet ugyan nem készítettem, mindenesetre az egyik kis torkos nebuló még a rendeltetésszerű használat előtt megette a sajátját:)

 

A recept a következő:

4 ml olívaolaj

2 ml méhviasz

0,5 ml méz

1-2 csepp illóolaj

Gőz fölött felolvasztjuk a méhviaszt, hozzátesszük az olívaolajat, folyamatosan kevergetjük. Mielőtt a méhviasztól megkeményedik a krém, beletesszük a mézet és az illókat. Ezután formába töltjük és dermedésig hidegre tesszük.

Tárolónak használhatunk kiürült kisebb krémes tégelyt, vagy ajakír tartót. utóbbi esetben a betöltés után tegyük rá a kupakot, majd fordítsuk fejre.