Imádok kísérletezni, hiszen amikor valami sikerül, az olyan nagy boldogság! Eufória, extázis, legalábbis ahogyan én élem meg! Az egész napom, hetem feldobódik tőle, és szép lesz a világ!

De amikor nem, akkor…nos, könnyen feladom a dolgot, és amilyen gyorsan lelkesedni tudok, sajna, olyan gyorsan el is megy a kedvem tőle.

Így jártam az első “saját fejlesztésű” hajfestékemmel is.

Szóval, egy ideje már csak növényi festékekkel festem a hajam. A henna és indigó keveréke az, amelyik a legközelebb áll a természetes hajszínemhez és nagyon elégedett vagyok vele. Elég jól elfedi az ősz hajszálakat és szépen csillogó a hajam tőle.

De azért mindig ott volt a gondolat, hogy jó jó, vannak ezek az indiai bevált gyógynövények, bevált receptek, nagyon jó. De hiszek abban, hogy minden országnak, földrésznek megvannak a maga gyógyító (jelen esetben festő) növényei, csak jól kell ismerni őket, és akkor máris tudjuk mit mire használjunk, helyben.

Így fedeztem fel a zöld dió burkát, ami úgy képes megfesteni a bőrt, hogy egy jó hétig sem kopik le az ujjamról- akárcsak a henna! Hohó, henna! Amit a bőrre is festünk, és a hajjal is csodákat művel!

A barna diólevéllel már kipróbáltam pár régi receptet, de mivel a recepten kívül hozzászólások nem nagyon voltak ( a régi időkben ez ugye nem volt kivitelezhető), így nem lehetett biztosra menni az eredményt illetően, nem voltak egyéb kiegészítő fontos infok. Így nem is értem el jelentős eredményt a hajfestés terén.

De a zöld burok, az egészen más lesz, gondoltam, annál nincs alternatíva, hogy ne fessen intenzíven! ÉS később beigazolódott, milyen igazam volt!

A szezonjában szedtem rögvest vagy 8 diót, lehámoztam a zöld héját (természetesen kesztyűben, hogy minél több értékes színezőanyag jusson a hajamra belőle, ja kérem a mohóság nem ismer határokat:) és próbáltam pépesíteni némi víz segítségével. Aztán a félig pépes, félig vizes állagú valamit elkezdtem felpakolni a hajamra inkább kevesebb, mint több sikerrel. Az állagával nem voltam teljesen elégedett, de mit számít az már, fő, hogy már lássam az eredményt! A leve folyott én meg szorgosan töröltem egy darabig. Egészen addig, amíg elkezdtem érezni egy kis csípést, ami ismerős volt a hennás hajfestésből,( enyhén savas kémhatásban jön ki a henna színanyaga, így mindig adok hozzá egy kis citromlét). Aztán erősebben csípett, gondoltam, ennyi még belefér, és különben is, a kísérlet ennyit megér! Aztán, amikor nem hagyta abba, hanem erősebb lett, úgy 10 perc után, gondoltam, ez már nem játék, és lemostam. Az eredmény: enyhén lemart fejbőr és arcbőr ott, ahol végigfolyott az orromon barna csíkkal (mintha hennáztam volna az orromra egy függőleges, girbegurba csíkot), viszont a hajam szép zöldes színben pompázott:)

A fejbőröm megnyugodott egy kis rózsavizes hűsítő öblítés után, de az orromon levő hennafestés még kb 1 hétig kitartott. Aztán meg lehámlott, mert ugye ki is marta a cucc, így szép friss, ” rózsaszín hajnal virult az orrán” akarom mondani az orromon.

No, azért nem panaszkodhatom, mert festeni festett: a hajamat zöldre, a bőrömet előbb barnára, majd friss rózsaszínre.

Szóval a friss dióburokkal való további kísérletezéseket befagyasztottam, legalábbis az idei évre biztosan.

De hogy a történetnek pozitív vége legyen: jövőre ismét megpróbálom, de körültekintőbben!